2017. október 29., vasárnap

30. évközi vasárnap

Hirdetés október 29.                   30. évközi vasárnap
Októberben minden este rózsafűzért imádkozunk a templomban ½ 6-tól. 
Bérmálási felkészítés következő alkalma november 5-én lesz.
Karitász ügyelet csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
Minden hétfőn 14 órától nyugdíjas klub van a plébánián.
Örömtorna kedden 10 órától lesz minden héten.
Elkezdődtek a hittanórák. Hétfőn ½ 5-től ovis, kedden este bibliaóra, csütörtök este ifjúsági hittanra várunk minden érdeklődőt.
Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 46 000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.
Prágai Kis Jézus oltalmába ajánlott Rózsafüzér Társulat titokcsere időpontja november 4-re 17 óra.
November hónapban, az eddigi hagyományt folytatva az esti szentmisék elhunyt családtagokért és ismerősökért lesznek felajánlva. Akikért szeretnénk közös misét mondatni, a nevüket írjuk fel a borítékban lévő papírra és dobjuk be a fa perselybe. Megköszönjük, ha a borítékokba adományaikkal segítik a plébániát. Ne feledkezzünk el eljönni hétköznapi misére imádkozni elhunyt testvéreinkért.
Az Eucharisztikus kongresszusra készülve szeretnénk péntekenként kinyitni a templomot, hogy mindenki betérhessen egy kis imára. Ehhez kérjük a hívek segítségét, hogy a hátul kitett lapon 1-1 óra templomvigyázást vállaljanak el. Köszönjük mindenkinek a segítségét aki a héten vállalt időpontot. A templomot aznap 60 ember kereste fel. Reméljük, hogy a templom nyitvatartása egyre népszerűbb lesz a hívek és a közelben lakók számára is.
Urnatemető nyitvatartása az ünnepeken
Október 29-én vasárnap a misék alatt 7.30-13 és 17-19ig
Október 31-én 7-19-ig
November 1-én 7-19-ig
November 2-án 7-19-ig

A búcsút az Egyház által lehet elnyerni, mely a Jézus Krisztustól kapott oldó és kötő hatalom birtokában közbenjár egy keresztény érdekében, és megnyitja neki Krisztus és a szentek érdemeinek kincstárát, hogy az irgalmasság Atyjától elnyerje a bűneiért járó ideigtartó büntetések elengedését. Ily módon az Egyház nem csupán segítségére akar sietni ennek a kereszténynek, hanem a jámborság, a vezeklés és a szeretet cselekedeteire is serkenteni akarja. Mivel a tisztulás útján lévő elhunyt hívők tagjai a szentek ugyanazon közösségének, segíteni tudunk rajtuk többek között azzal is, hogy búcsúkat nyerünk számukra úgy, hogy a bűneikért járó ideigtartó büntetés elengedést nyerjen.
Mindenszentek ünnepén Aki a temetőt ájtatos lélekkel meglátogatja és imádkozik a meghaltakért, november 1-től 8-ig bezárólag mindennap teljes búcsút nyerhet, természetesen a szokásos feltételekkel: gyónás, áldozás, imádkozás a pápa szándékára. (A pápa szándékára elegendő egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet imádkozni. Egyetlen gyónás elegendő mind a nyolc napra (ha nem követünk el halálos bűnt).)
Halottak napján Aki halottak napján meglátogat egy templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhet a szokásos feltételekkel. A templomlátogatás magában foglalja  egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozását a meglátogatott templomban. A szokásos feltételek ugyanazok, mint fent. Ugyanez a búcsú elnyerhető Mindenszentek ünnepén, valamint a Halottak Napját megelőző vagy követő vasárnapon is. 

A héten Porres Szent Mártonra és Borromeo Szent Károlyra emlékezik az Egyház. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.

2017. október 22., vasárnap

urnatemető ünnepi nyitvatartása

Október 29-én vasárnap a misék alatt 7.30-13 és 17-19ig
Október 31-én 7-19-ig
November 1-én 7-19-ig
November 2-án 7-19-ig

29. évközi vasárnap




Hirdetések                    2017. október 15.



Októberben minden este rózsafűzért imádkozunk a templomban ½ 6-tól. 

Bérmálási felkészítés következő alkalma október 22-én az esti mise után lesz.


Karitász ügyelet csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
Minden hétfőn 14 órától nyugdíjas klub van a plébánián.
Örömtorna kedden 10 órától lesz minden héten.

Elkezdődtek a hittanórák.

Hétfőn, az ünnep miatt az ovis hittan elmarad. Kedden este bibliaóra, csütörtök este ifjúsági hittanra várunk minden érdeklődőt.

Szent Mónika imaközösség szombaton 5  órától imádkozik a templomban.

Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 40 000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.

November hónapban, az eddigi hagyományt folytatva az esti szentmisék elhunyt családtagokért és ismerősökért lesznek felajánlva. Akikért szeretnénk közös misét mondatni, a nevüket írjuk fel a borítékban lévő papírra és dobjuk be a fa perselybe. Megköszönjük, ha a borítékokba adományaikkal segítik a plébániát. Ne feledkezzünk el eljönni hétköznapi misére imádkozni elhunyt testvéreinkért.

Péntekenként szeretnénk a templomot kinyitni, hogy mindenki betérhessen egy kis imára. Ehhez kérjük a hívek segítségét, hogy a hátul kitett lapon 1-1 óra templomvigyázást vállaljanak el. Köszönjük mindenkinek a segítségét. Most pénteken először 10 órától lesz nyitva a templom.

A héten Kapisztrán Szent János ünnepe, Claret Szent Antal, Boldog Mór és Szent Simon és Júdás Tádé apostolok ünnepe lesz. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.




2017. október 14., szombat

28. évközi vasárnap

Hirdetések                    2017. október 15.
Októberben minden este rózsafűzért imádkozunk a templomban ½ 6-tól. 
Bérmálási felkészítés következő alkalma október 22-én az esti mise után lesz.

Karitász ügyelet csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
Minden hétfőn 14 órától nyugdíjas klub van a plébánián.
Örömtorna kedden 10 órától lesz minden héten.
Elkezdődtek a hittanórák.
Hétfőn ½ 5-kor ovis hittan, kedden este bibliaóra, csütörtök este ifjúsági hittanra várunk minden érdeklődőt.
Köszönjük a kérdőív visszajelzéseit.
Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 32 000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.
Zarándoklatot szervezünk október 21-án szombaton Vác Márianosztrára. Hátul kitett lapon lehet jelentkezni. Zarándoklat költsége 5000Ft, gyerekeknek 4000Ft, ami a résztvevők arányában csökkenhet. A zarándoklat költsége tartalmazza az ebédet is. Eddig 31-en jelentkeztek.
Immár hagyomány nálunk, hogy a kedves hívek novemberig felírják megholtjaik nevét egy kis papírra, amely a faperselyen lévő borítékban található. A borítékot a faperselybe dobják. A felírt megholtakért 30 szentmisét mondunk novemberi estéken, 18 órakor. Minél többen éljünk e nagyszerű lehetőséggel. Megköszönjük, ha a   borítékokba adományaikkal segítik a plébániát.

Péntekenként szeretnénk a templomot kinyitni, hogy mindenki betérhessen egy kis imára. Ehhez kérjük a hívek segítségét, hogy a hátul kitett lapon 1-1 óra templomvigyázást vállaljanak el.
A héten Szent Hedvig, Alacoque Szent Margit, Antiochiai Szent Ignác, Szent Lukács, De Bredeuf Szent János és Jogues Szent Izsák Kanadai vértanúk, Keresztes Szent János, és Szent II. János Pál ünnepe lesz. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.

2017. október 8., vasárnap

Magyarok Nagyasszonya ünnep. Október 8.

Hirdetések                    2017. október 8.
Októberben minden este rózsafűzért imádkozunk a templomban ½ 6-tól. Bérmálási felkészítés ma este elkezdődik!

Karitász ügyelet csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
Minden hétfőn 14 órától nyugdíjas klub van a plébánián.
Örömtorna kedden 10 órától lesz minden héten.
Elkezdődtek a hittanórák.
Hétfőn ½ 5-kor ovis hittan, kedden este bibliaóra, csütörtök este ifjúsági hittanra várunk minden érdeklődőt.
Felnőtt megtérő és bérmálkozó hittan kéthetente vasárnap este a mise után lesz. Első alkalom október 8-án lesz.
Köszönjük a kérdőív visszajelzéseit.
Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 91 000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.

Zarándoklatot szervezünk október 21-án szombaton Vác Márianosztrára. Hátul kitett lapon lehet jelentkezni. Zarándoklat költsége 5000Ft, gyerekeknek 4000Ft, ami a résztvevők arányában csökkenhet. A zarándoklat költsége tartalmazza az ebédet is. Eddig 21-en jelentkeztek.


A héten Leonárdi Szent János és Szent Kallixtusz pápa ünnepe lesz. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.

2017. október 6., péntek

26 évközi vasárnap október 1.

Hirdetések                    2017. október 1.
Októberben minden este rózsafűzért imádkozunk a templomban ½ 6-tól. Bérmálásra várjuk a jelentkezőket!

Karitász ügyelet csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
Minden hétfőn 14 órától nyugdíjas klub van a plébánián.
Örömtorna kedden 10 órától lesz minden héten.
Elkezdődtek a hittanórák.
Hétfőn ½ 5-kor ovis hittan, kedden este bibliaóra, csütörtök este ifjúsági hittanra várunk minden érdeklődőt.
Felnőtt megtérő és bérmálkozó hittan kéthetente vasárnap este a mise után lesz. Első alkalom október 8-án lesz.
Köszönjük a kérdőív visszajelzéseit.
Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 10 000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.

Zarándoklatot szervezünk október 21-án szombaton Vác Márianosztrára. Hátul kitett lapon lehet jelentkezni. Zarándoklat költsége 5000Ft, gyerekeknek 4000Ft, ami a résztvevők arányában csökkenhet. A zarándoklat költsége tartalmazza az ebédet is.

Glutén érzékenyeknek külön ostyát őrzünk a tabernákulumban. Aki ilyen betegséggel rendelkezik, Kérem, hogy ezt jelezze.
Nagyothallók számára bal oldalt első 7 padsorban hallókészüléket segítő hurkot alakítottunk ki. Akinek nem alkalmas a nagyothalló készüléke, hogy ezeket a jeleket feldolgozza a sekrestyében fejhallgatót tud kérni.


A héten Szent őrzőangyalok, Assissi Szent Ferenc, Szent Brúnó, Rózsafűzér Királynője, és Magyarok nagyasszonya ünnepe lesz. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.

25. évközi vasárnap szeptember 24

Köszönjük mindenkinek a segítségét, aki a plébániai nap szervezésében részt vettek.


Aki szeretne plébániai hittanra járni, kérem, hogy névvel és telefonszámmal iratkozzon fel a hátsó asztalon lévő papírra.

Bérmálásra várjuk a jelentkezőket!
Karitász ügyelet csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 18000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.


Minden hétfőn 14 órától nyugdíjas klub van a plébánián.
Örömtorna kedden 10 órától lesz minden héten.
Köszönjük a kérdőív visszajelzéseit. 85 boríték érkezett vissza.

Kérdőíves borítékokat és csekkeket találunk a hátsó bejáratnál.
Glutén érzékenyeknek külön ostyát őrzünk a tabernákulumban. Aki ilyen betegséggel rendelkezik, Kérem, hogy ezt jelezze.
Nagyothallók számára jobb oldalt első 7 padsorban hallókészüléket segítő hurkot alakítottunk ki. Akinek nem alkalmas a nagyothalló készüléke, hogy ezeket a jeleket feldolgozza a sekrestyében fejhallgatót tud kérni.


A héten Szent Gellért, Szent Kozma és Damján, Páli Szent Vince, Szent Vencel, Szent Mihály arkangyal és Szent Jeromos ünnepe lesz.  Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.

24. évközi vasárnap Szeptember 17.

Hirdetések                    2017. szeptember 17.
Ma ünnepeljük templomunk búcsúját. Ünnepi szentmisén ½ 11-kor a kórus fog énekelni.
Búcsú után a litániák a mise előtt lesznek megtartva. Aki szeretne litániára jönni szombat vasárnap ½ 6-ra jöjjön.
Szeretettel várunk mindenkit a plébániai napra szeptember 23-án szombaton 15 órától.
Aki szívesen részt vesz a nap szervezésében, a következő megbeszélés szeptember 19-én kedden esti mise után lesz.
A plébániai hitoktatás a múlt héten elkezdődött. Aki szeretne plébániai hittanra járni, kérem, hogy névvel és telefonszámmal iratkozzon fel a hátsó asztalnál lévő papíron.
Bérmálásra várjuk a jelentkezőket!
Karitász ügyelet csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
Minden hétfőn 14 órától nyugdíjas klub van a plébánián.
Örömtorna kedden 10 órától lesz minden héten.
Köszönjük a kérdőív visszajelzéseit. 85 boríték érkezett vissza.
Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 204 000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.

Glutén érzékenyeknek külön ostyát őrzünk a tabernákulumban. Aki ilyen betegséggel rendelkezik, Kérem, hogy ezt jelezze.
Nagyothallók számára jobb oldalt első 7 padsorban hallókészüléket segítő hurkot alakítottunk ki. Akinek nem alkalmas a nagyothalló készüléke, hogy ezeket a jeleket feldolgozza a sekrestyében fejhallgatót tud kérni.


A héten Szent Januáriusz, Kim Taegon Szent András és Csong  Haszang Szent Pál és társaik Koreai vértanúk és Szent Máté evangélista ünnepe van. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.

21 évközi vasárnap Augusztus 27.

Hirdetések

Köszönjük a múlt héten csekken befizetett adományokat a templomfűtésre. 11 ember 128 000Ft-ot fizetett be.

A templom közepén lévő papírdobozba lehet leadni a kitöltött kérdőíveket. Aki múlt héten nem kapott a doboz mellett talál borítékot.

Hétfőn este 6-kor játékos hittan lesz a plébániakertben.

Jövő héten a szokásos miserend lesz.


A héten Szent Ágoston és Keresztelő Szent János vértanúságának az emléknapja lesz. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy a névnapját.

23. évközi vasárnap Szeptember 10.

Hirdetések                    2017. szeptember 10.
Jövő vasárnap ünnepeljük templomunk búcsúját. Ünnepi szentmisén a kórus fog énekelni.
Játékos hittan lesz hétfőn a templomkertben.
A mai nap Veni Sancte szentmisét tartunk. Szentlelket hívjuk segítségül az iskolai év kezdetén. A diák mise után tolltartó és ellenőrző áldást tartunk.
Egyházközségi gyűlés lesz szeptember 12-én kedden este.
Plébániai napot szervezünk szeptember 23-án szombaton. A következő megbeszélés szeptember 19-én kedden esti mise után lesz.
A múlt héten elkezdődtek az iskolai hittanok.
A plébániai hitoktatás a héten kezdődik.
HÉTFŐ:             16:30 - 17:15    óvodások és elsősök
                          17:15 - 18:00    általános iskola felsős és kisgimnazisták
                          18:30 - 19:30    lélektan (nagyifjúság, felnőttek)
KEDD:               16:30 - 17:30    általános iskola 2-3-4. osztályosok
                          18:30 - 19:30    Bibliaóra (nagyifjúság, felnőttek)
CSÜTÖRTÖK:  18:30 - 19:15    gimnazisták, szakközépiskolások
                          19:15 - 20:30    nagyifjúság (18 éves kortól) 
Bérmálásra várjuk a jelentkezőket!
     Karitász ügyelet ismét lesz a plébánián. Szeptember 7-től, csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
     Használt, de jó állapotban lévő bútorfelajánlást kaptunk. A címért érdeklődni lehet a sekrestyében.
     Köszönjük a kérdőív visszajelzéseit. 40 boríték érkezett vissza.
     Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 262 000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.


 A héten Szűz Mária nevenapja, Aranyszájú Szent János, Szent Kereszt felmagasztalása, a fájdalmas Szűzanya, Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök  ünnepe lesz.  Isten éltessen mindenkit aki a héten ünnepli születés vagy névnapját. 

22.évközi vasárnap szeptember 3.

Hirdetések                    2017. szeptember 3.

Játékos hittan lesz hétfőn a templomkertben. Új pingpong asztallal várjuk a gyerekeket és szüleiket.
Veni Sancte szentmisét tartunk szeptember 10-én. A Szentlelket hívjuk segítségül az iskolai év kezdetén. A diák mise után tolltartó és ellenőrző áldást tartunk.
Egyházközségi gyűlés lesz szeptember 12-én kedden este.
Plébániai napot szervezünk szeptember 23-án szombaton. Ennek megbeszélésére segítőket várunk szeptember 5-én kedden esti mise utánra.
A héten elkezdődnek az iskolai hittanok.
A plébániai hitoktatás a jövő héten kezdődik.
            Kitett lapon lehet feliratkozni:
                        bérmálkozó hittanra
                        felnőtt megtérő és szentségpótló hittanra
                        bibliaórára
Karitász ügyelet ismét lesz a plébánián. Szeptember 7-től, csütörtökönként 4-5-ig várják a híveket.
Használt, de jó állapotban lévő bútorfelajánlást kaptunk. A címért érdeklődni lehet a sekrestyében.
Köszönjük a kérdőív visszajelzéseit. 40 boríték érkezett vissza.
Köszönjük a fűtésszámla adósság csökkentésére felajánlott adományokat. a héten 327 000Ft érkezett Isten fizesse meg minden adományozónak.


A héten Nagy Szent Gergely, Kassai vértanúk és Kisboldogasszony ünnepe lesz. Isten éltessen mindenkit aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.

Advent 2. vasárnapja

Hirdetés december 10.          Advent 2. vasárnapja December 16-án szombaton este 7 órakor Ádám Jenő zenekar Adventi hangverseny tart a...