2018. április 28., szombat

Húsvét 5. vasárnapja


Hirdetés április 29.                  Húsvét  5. vasárnapja

Májusban minden este litániát imádkozunk a templomban ½ 6-kor.
Imaiskola folytatódik csütörtök esti mise után.
Jegyes felkészítő kurzus következő alkalma május 6-én vasárnap lesz 16-18-óráig a plébánián.
Május 5-én rózsafűzér titokcsere lesz 1/2 5-kor.
Május 6-án köszöntjük az édesanyákat a kilences misén.!
Elsőáldozás május 12-én lesz a 9 órás szentmise keretében.
A héten sikerült a grafiti feliratot eltávolítani a plébánia épületéről.
Önkormányzati támogatásból a hittanteremben kicseréltettük az ablakokat.

A misék alatt a templom előtt a parkolás ingyenes.
Az Eucharisztikus kongresszusra készülve péntekenként napközben kinyitottuk a templomot. Kérem, hogy aki tud jönni, iratkozzon fel a hátul kitett papírra.
Plébániai levelező listára lehet a hátul kitett papíron feliratkozni.
A 2*1%-as adóbevallásról nyilatkozatot találunk a hátsó asztalon. Mivel az idei évtől mindenkinek az adóhivatal készíti el a bevallást, ezért figyeljünk a nyilatkozat leadására. Ezt postai úton is el lehet juttatni az adóhatósághoz. Tavaly a központi kitöltés miatt 56 ezer emberrel kevesebb ajánlotta fel az 1%-ot a Katolikus Egyháznak. Kérem, hogy ezt tegyük meg, és hívjuk fel családtagjainknak is a figyelmét. Az idei évtől a nyilatkozattétel az 1% felajánláshoz visszavonásig fog tartani.

A héten Szent V. Piusz, Szent József a munkás, Szent Atanáz püspök, Szent Fülöp és Jakab apostol és Szent Flórián vértanú ünnepe lesz. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy névnapját.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

irgalmasság vasárnapja

  Irgalmasság vasárnapja                                             2024. április 7. Irgalmasság vasárnapja van. A szentmiséken a betegek...